Edzés & étkezés

Nézzünk mögé az emlegetett 80%-20%-nak!

Unalomig ismételgetett tézise a dietetikusoknak, a táplálkozás guruknak, életmód influencereknek és minden egyéb témában szakavatott, vagy magát egy kicsit is szakértőnek gondolónak (ami, lássuk be - kicsit olyan, mint a politika, meg a foci - mindenki azt hiszi ért hozzá), hogy a vágyott alak eléréséhez a helyes táplálkozás 4/5-részt és a mozgás csak 1/5-részt járul hozzá.

Nem ebben a bejegyzésben fogok kitérni arra, hogy én mit tartok "helyes táplálkozásnak". Ígérem, eljön majd az is, de most inkább ezt a mögöttes elvet boncolnám fel szavaim szikéjével.

Távol álljon tőlem, hogy kapásból meg akarjam torpedózni az alapállítást. Felelős személyi edzőként tisztában vagyok a táplálkozás élettani hatásaival, jelentőségével.
Mondhatjuk azt is, hogy egyetértek a felosztással - némi kitétellel.

Tegye fel a kezét, aki próbálkozott különféle diétákkal, étrendekkel! És most tegye le a kezét, aki elsőre sikerrel vette az általa kitűzött tervet, és mindenféle probléma (csalónap, depresszió, célvesztés, teljes elfordulás, bármi) nélkül sikerrel is szállt szembe vele!

Feltételezem, hogy akik letették a kezüket rendelkeznek egy hosszabb sportmúlttal, vagy valami egyéb okból kifejezetten jó a monotonitás tűrő képességük; netalán olyan egészségügyi problémájuk van, ami miatt kötelező tartaniuk a szabályaikat (a halálfélelem mindig kiváló motiváció).

Személyes tapasztalatom az, hogy amikor csak és kizárólag a táplálkozás kerül a célkeresztbe, mint problémamegoldó eszköz, sokan csalódnak. Elfogynak, feladják.
Jártam így én is, jártak így tanítványaim is. Mi volt a probléma?

Nos - az a meglátásom, hogy az edzettség hiánya. Fordítsunk egyet a problémakörön!

Amikor belekezdtem a flexitariánus étrendembe (hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön nem fogyasztok húst) olyan könnyedén történt meg az adaptáció, hogy azt előtte magam sem mertem remélni. Azt hittem, szenvedni fogok, mint disznó a jégén, fogösszeszorítós napok, sóvárgás a húspult előtt és rengeteg rossz érzés jár majd vele. A valóság ezzel szemben - semmi különöset nem éreztem az első hetekben. Tudtam, hogy mi a célom, és tisztában voltam vele, hogy ezért mit kell tegyek. Nyilván a közeli hozzátartozóim és barátaimon kívül mindenki gúnyolt, és próbált szabotálni - de még a "belső kör" tagjai sem egészen értették a koncepcióm / nem is azonosult velem senki. Egyedül voltam, és mégis - annyit jelentett csak, mint edzésen megcsinálni egy gyakorlatot. Lássuk csak: 5 x 10 fekvőtámasz = ne egyél húst.

Amikor arra gondoltam, hogy milyen jó lenne most egy [random húsos étel], akkor az jutott eszembe, mikor az edzés vége felé, már kimerült erő és energia tartalékokkal, de megcsinálom a kitűzött gyakorlatot.

Bevált.
Ez működött. A sóvárgás elapadt, és bennem felszabadult az érzés, hogy "Igen! Megint közelebb kerültem a célomhoz!"

Azt a fajta mentális edzettséget kialakítani, ami egy étrend tökéletes fenntartásához kell - meglátásom szerint testedzés során lehet elsajátítani. Amikor felülemelkedsz a határaidon, és egyre kijjebb és kijjebb lökdösöd a komfortzóna határait.

Lassan egy éve tartom ezt az étkezést - ez alatt volt karácsony, családi ünnepek, szülinapok, nyaralás menő svédasztallal - szóval szinte minden, ami elcsábíthatott volna (bevallom, volt egy periódus, amikor még alkoholt ittam, és akadtak görbe pillanatok, de még akkor sem zabáltam félre.) Az első pár hét után már elkezdtem élvezni, és azóta megingathatatlan része az életemnek.

Felteszem a kérdést - képes lettem-e volna minderre, ha nem rendelkezem a rendszeres testedzés miatti mentális rezilienciával?
Nem.
Ugyanis még egyetemi éveim alatt (életem 4 éves periódusa sportmentesen) kipróbáltam az Atkins-diétát. Három napig sikerült is tartani. Ami... lássuk be, nem sok. :D

Sport nélkül nem érdekelt a kiegészítő cél - de ami rosszabb, nem is tudtam honnan erőt meríteni, hogy tartsam az elképzeléseket. A mentális erőtartalékaim híján voltak egy ilyen probléma leküzdéséhez szükséges készleteknek, eszközöknek. Ráadásul - lássuk be, annyira nem is érdekelt. Nem mozgatott meg, mert nem volt semmi mellette. Amióta sportolok rendszeresen (idestova 8 éve megszakítás nélkül... de rég volt az egyetem...), azóta érdekel az is, hogy mivel tudom fokozni a hatást.

Mára a táplálkozásom két kemény és egy lágy elv alapján történik. (Ezekről majd bővebben is fogok írni.)

Valamint - és itt a lényeg - nem egy olyan tanítványom volt, aki három hónap, fél év közös munka után immáron sikerrel teljesítette egy diéta/étrend kereteit. Büszke is voltam rájuk. A fejlődő edzettségük, a közös munka során megkövetelt maximalizmus és fegyelem kifejlesztette bennük azt a képességet, hogy le tudjanak küzdeni olyan akadályokat, mint a sóvárgás - felruházta őket a siker érzésével, ami esszenciális a nehéz pillanatokban.
Gondolj bele: végrehajtod az utolsó feladataidat, már kocsonyásodó karral, remegve... de megvan! Győztél! Ha ezt elegendő dicsérettel és inspirációval támogatják meg, bármikor fel tudod idézni majd a későbbiekben, amikor választás előtt állsz, és a hosszú távú céljaidat helyezed egy zacskó chips elé. Ott, abban a pillanatban ismét bajnok vagy.

Zárómondat: igen, a testedet 80%-ban a táplálkozással tudod olyanná formálni, amilyet szeretnél. De ahhoz, hogy ezt a 80%-ot megszerezhesd magadnak, előtte 100%-ot bele kell adnod az edzésedbe!